„Ajándék lónak ne nézd a fogát!”
Amit vásárolsz, annak viszont csontjait is nézesd meg!
 
A lónak minden háziállat közt kivételes helyzete van az állatvilág mesterévé és urává lett emberiség történelmében. Az ember egyik leghívebb kísérője volt és még ma is egyike a leghasznosabb, legszebb, legformásabb állatoknak. A magát mesterséges „állatokkal”: gépekkel, robotokkal körülvevő ember nem tud elszakadni a természettől, nosztalgiát érez az állatok, így a ló iránt is. Ahhoz azonban, hogy kapcsolatuk tartós legyen leginkább arra van szükség, hogy ló és ember együttműködése minél több örömet és hasznot jelentsen a másik számára. Ezért is rendkívül fontos, hogy a természettel a kapcsolatot a ló útján újra felvenni próbáló ember első beruházása, azaz a kiszemelt kedvenc megvásárlása ne sorozatos kudarc élmények forrása legyen, hanem a két különböző fajú élőlény tartós és kellemes együttműködésének első alappillére. Ebben tud rendkívül komoly segítséget nyújtani az adás-vételt megelőző részletes állatorvosi vizsgálat.

Nehéz egyértelmű választ adni a kérdésre: Kinek áll érdekében a vizsgálat elvégeztetése. Azt hiszem azt nem nehéz belátni, hogy a vevő számára mennyire „létfontosságú”, hogy a kiszemelt és egyébként számára megfelelőnek tűnő egyed nem terhelt-e olyan a „laikus”, de sokszor a hozzáértő szakember számára is a technikai berendezések használata nélkül rejtett egészségügyi problémával, amely az állat tervezett későbbi használatát lényegesen gátolhatja. Legalább ennyire fontos azonban az eladó számára is, hogy az adás-vétel pillanatában nincs-e lovának olyan, a rendeltetésszerű használatot lényegesen befolyásoló szavatossági hibája, amely esetleges későbbi jogviták forrását képezheti, ill. ha ilyenre a vizsgálat során fény derül és a vevő ennek tudatában mégis megvásárolja a kérdéses egyedet, az eladó mentesül a későbbi felelősségre vonhatóság terhe alól.
 
Mit várjunk el a vizsgálatot végző állatorvostól?
Semmiképpen sem azt, hogy arról döntsön, megvegyük-e a lovat, vagy sem, ill. hogy az aktuális vételár tekintetében foglaljon állást. Az állatorvos feladata az adás-vételi vizsgálat során földeríteni a lónak azon egészségügyi problémáit amelyek annak rendeltetésszerű használatát befolyásolhatják, majd ezek felismerése után arról nyilatkozni, hogy ezek a tervezett igénybevétel során általában mennyire jelentenek gondot.

Miből áll egy ilyen állatorvosi beavatkozás?
Természetesen ezt lényegesen befolyásolja, a tervezett használati cél. Hiszen, ha „csak”tenyésztési céljaink vannak, arra akár „látászavarral terhelt”, kissé „mozgássérült”(természetesen, ha mindezen problémák nem genetikai, azaz örökletes eredetűek) lovat is vásárolhatunk, a lényeg, ilyen esetben, hogy a szaporító szervei tökéletes egészségügyi állapotban legyenek, azokat kell tehát mindenre kiterjedő részletességgel vizsgálni, a többi pedig „csak”legalább olyan szinten funkcionáljon, hogy az utódnemzést és felnevelést ne akadályozza.
Az állatorvosnak egy általános klinikai vizsgálat elvégzése után tehát azon szervrendszerek minden részletre kiterjedő állapotfelmérését kell elvégeznie, amelyek a tervezett használat során leginkább igénybevételnek lesznek kitéve. Mivel a ló szempontjából mindenképp „sportteljesítményt”kell produkálni akár versenyzési-, akár hobby céllal is történik a vásárlás, ebből adódóan a vizsgálatoknak is ilyen irányban kell folyni.
Kezdődik tehát az egész procedúra az alkati és kondicionális állapot felmérése után a kültakaró, a látható nyálkahártyák, valamint a tapintható nyirokcsomók vizsgálatával. Mindezek után következik a szemek fizikális és műszeres diagnosztikai vizsgálata, majd még mindig az istállóban az állat megszokott tartási helyén az emésztő és kiválasztó szervrendszerek, a szaporító szervek klinikai vizsgálata. Ezt követik a vérkeringési és légzési apparátus nyugalmi helyzetben történő részletes klinikai és műszeres diagnosztikai vizsgálatai. Műszeres diagnosztika alatt elsősorban a légutak endoszkópos vizsgálata értendő, hiszen amennyiben a keringés vizsgálata során merül föl olyan gyanú, ami a szív és érrendszer műszeres diagnosztikáját indokolná, az már csak meglehetősen ritkán jön szóba adás-vétellel kapcsolatban (ilyen esetben a probléma megszűnéséig a vevő többnyire eláll a vételi szándéktól). A légúti endoszkópia nélkülözhetetlen mind a fölső légút lovakban meglehetősen gyakori —, a teljesítményt lényegesen befolyásolni képes szűkülettel, ill. funkciózavarral járó elváltozások felderítésében (részleges gégebénulás különböző fokozatai, a lágyszájpadlás, vagy a gégefedő fejlődési rendellenességei stb..), mind a tüdő, különösen 6-7 éves életkor után számos esetben tapasztalható, többnyire allergiás eredetű elváltozásainak diagnosztikájában. Mindezen kórformák különösen kezdeti stádiumukban műszeres diagnosztika igénybevétele nélkül nem, vagy csak rendkívül nehezen felismerhetők (néha még a technika mellett is !), így ne csodálkozzunk, ha a vizsgálat elvégzésével megbízott állatorvos nem figyelmeztetett a jelenlétükre, ha az egyébként fölajánlott beavatkozás végrehajtását (többnyire „humanitarius”okokkal magyarázva) nem kértük, vagy nem tettük lehetővé. A légzési- és vérkeringési szervek vizsgálatát természetesen nem csak nyugalomban kell elvégezzük, hanem terhelés után is meg kell azokat ismételni (a műszeres beavatkozás terhelés utáni ismétlése csak rendkívül ritkán válik indokolttá). Még mindig az istállóban vagyunk azonban, amikor annak kellően megvilágított részén elkezdjük a mozgató szervek fizikális vizsgálatát. Ez kezdődik az izomzat és a vázrendszer megtekintéses és tapintásos vizsgálatával. Különös figyelmet szentelünk a szimmetria viszonyoknak, esetleges fájdalmasságnak. Végigtapogatjuk a gerincoszlop meghatározott és elérhető pontjait, ahol vizsgáljuk egyrészt az ízületek mozgathatóságát, másrészt az estleges fájdalmi reakciókat. Következnek ezek után a végtagok, ahol szintén vizsgáljuk a tapintható csontok, izmok és szalagok, ízületek állapotát, mozgathatóságát, esetleges fizikálisan is érzékelhető elváltozásait, duzzanatot, fájdalmasságot stb. Mindezeket követi a mozgás vizsgálata.
Ennek keretében lehetőleg egyenletes és kemény talajon megnézzük a lovat először lépés, majd ügetés jármódban korrektül fölvezetve. Ezt követik az un. provokációs próbák. Mindezekkel azt szeretnénk elérni, hogy az állatnak azon mozgásszervi problémái amelyek egyébként csak komolyabb terhelés hatására jelentkeznének, mielőbb felszínre kerüljenek. A félreértések elkerülése végett itt szeretném leszögezni, bármilyen jó kondícióban van is a vizsgálatot végző állatorvos, messze nem tud olyan erőt kifejteni, mint amilyen erőhatások érik a mozgás során az állatot: tehát, ha pl. egy hajlítási próba után a ló sántít, az nem azért jelentkezik, mert az állatorvos „tönkretette”, hanem mert az adott helyen egyébként rejtett problémák a terhelés hatására felszínre kerülnek! (egy-egy vágtaugrás során a talajfogó végtagra a mozgási energiából következően a testtömeg kb. tízszserese ! nehezedik, ami az átlagos 600 kg körüli ló tömeget tekintve 6 tonna !; ilyen erős állatorvos, aki ugyanennyit tudna, nem hiszem, hogy létezik).
Ha ezeken túl vagyunk, az állatot esetleg futószáron, ill. a tervezett használati terhelés alatt is megtekintjük. Mindezeket követik a végtagok műszeres diagnosztikai vizsgálatai, amelyek elsősorban meghatározott ízületeket alkotó csontokról készített röntgenfelvételeket jelentenek. Lágyrész- ill. szalagsérülések gyanúja esetén szoktunk ugyan ultrahangos vizsgálatot végezni, ennek azonban az adás-vétellel kapcsolatban gyakori akadálya, hogy korrektül vizsgálódni csak szőrtelenítés után lehetséges, amelyhez az eladó érthető okból nem mindig járul hozzá. A röntgenvizsgálatok célja tehát az, hogy azokra az egészségügyi problémákra próbáljunk fényt deríteni amelyek a leggondosabb klinikai vizsgálat ellenére is rejtve maradnak. Természetesen mindenre kiterjedő véleményt akkor alkothatnánk, ha a ló testének minél nagyobb részét átvilágítanánk, ennek azonban elsősorban anyagi korlátai lévén, meg kell elégednünk a még elfogadható szükséges minimum felvételekkel. Ezek számát és felvételi irányát a kérdéskörrel szerte a világon foglalkozó állatorvosok igyekeztek standardizálni. Ennek alapján Európában az elfogadott standard szerint amennyiben a részletes klinikai vizsgálat során egyéb elváltozás gyanúja nem merül föl rtg felvételeket kell készíteni a vizsgálatot végző állatorvosnak legalább a két elülső nyírcsontról (patahenger), a négy lábvégről legalább oldal irányban, valamint a csánkokról legalább két irányban. Ez minimálisan tíz felvételt jelent. Az állatorvos ez alá csak akkor mehet ha a megbízónak kifejezetten ilyen irányú kérelme van, feltétlenül tanácsos ezt azonban dokumentálnia. A képek segítségével információkat nyerhetünk azokról a területekről, ahol a tapasztalatok alapján leggyakrabban találkozunk különböző, a használhatóságot lényegesen befolyásolni képes radiológiai elváltozásokkal. Az Amerikaiak szinte minden esetben kérnek (nem ok nélkül!) a térdízületekről legalább oldal irányú felvételeket is. Ugyancsak rendkívül fontos, különösen a versenypályát is megjárt angol telivérek esetében, a lábtőízületek legalább oldal irányú rtg leképezése. Természetesen amennyiben a klinikai vizsgálat során bármely területen rtg elváltozás gyanúja merül fel, a véleményalkotás előtt illik arról tájékozódni. Ugyancsak illik, a jelzetteken kívül, ha nem is más anatómiai területről, de más irányból is tájékozódó felvételeket készíteni a különösen nagy értéken gazdát cserélő, ill. a különösen nagy teljesítmény elérése céljából vásárolni szándékozott lovak esetében.
Szinte hallom ilyenkor a „hozzáértők”véleményét: „minek ez a sok hókuszpókusz? Azelőtt nem voltak ilyen vizsgálatok, akkor is vettünk lovat, akkor sem nyertünk olimpiát stb., stb.!” Ezekkel a nézetekkel természetesen én nem kívánok vitatkozni, hiszen mindenki arra adja ki a pénzét, amire akarja. Arra azonban szeretném fölhívni a figyelmet, hogy egy lovat, ha még oly drága is, soha nem megvenni kerül sokba, hanem tartani. Ha pedig ez így van, nem mindegy, hogy amit tartunk az képes-e azt a célt szolgálni, amire megvettük, vagy csak állandó és folyamatos állatorvosi kiadások révén válik használhatóvá, sőt esetleg úgy sem és annak ellenére kénytelenek vagyunk tőle megválni, hogy közben már a „családtagunkká”vált. Amit pedig meg tudunk tenni annak érdekében, hogy a későbbiek során a lehető legkevesebb meglepetés érjen bennünket, butaság nem megtennünk!
 
Miután elvégeztük az összes szükségesnek ítélt vizsgálatot következik a legnehezebb rész: a vélemény alkotás, ill. az állatorvosi lelet elkészítése. Mindez a megbízó kérésének megfelelően történhet szóban, vagy írásban. Az állatorvosnak azonban minden esetben legalább öt évig meg kell őriznie a vizsgálat során fölvett dokumentációt, ha nem akar esetleg a későbbiek során maga is kellemetlen jogi helyzetbe kerülni. Ezért amennyiben pl. a röntgen felvételeket a megbízó szeretné magával vinni, jelezze azt előre, hiszen ez esetben mindenről dupla kópia kell készüljön. Sajnos mivel a manipulálási lehetőség nem kizárható, egyenlőre a digitális adattárolás jogilag nem elfogadott dokumentum (számítógépes archívum a képek scannelése révén)!
Sem az állatorvos, sem a vevő nincs általában könnyű helyzetben, a lelettel kapcsolatban, hiszen szinte elvétve akad olyan ló (de azért van!), amely minden szempontból megfelel a kívánt célnak és még teljesen egészséges is. Az értékelésnél minden esetben figyelembe kell vennünk, a talált elváltozások, és a kívánt használati cél kapcsolatát. Természetesen sokszor mégoly apró egészségügyi probléma is sokkal súlyosabb beszámítás alá kerül egy a terv szerint „csúcsra járatott”versenylónál, mint egy esetleg nagyobb fokú elváltozás hobby célú igénybevétel esetén. Azt azonban tudomásul kell vennünk, hogy az állat fájdalomérzete, ha mégoly kismértékű is, nem teszi lehetővé, hogy azt a teljesítményt nyújtsa, amelyre egyébként genetikailag képes. Különösen a mozgásszervi elváltozások tekintetében jelent gondot, hogy - mint ahogy azt már előbb is jeleztem —a ló szempontjából mind a hobby-, mind a verseny szintű használat sportteljesítményt jelent, ahol a „kicsit sánta”, ugyanolyan beszámítás alá kerül, mint az erősen mozgáskorlátozott: azaz használhatatlan, miáltal megszűnik az állatnak épp azon képessége amely fönnmaradását mindez ideig biztosította: azaz, hogy az embernek örömöt, ill. közvetett, vagy közvetlen hasznot produkált.
 
Őrbottyán, 2000. április 16.
Dr. Kurucz János
  
Hírek, újdonságok

A nyugat-nílusi lázról


 


Tovább...


Partnerek

MINI Partnerek